![]() |
|
|
|
Közlemények Közlemények Kapcsolódó írások ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Céginformáció > Sajtó > Közlemények 2009. április 29. Négymilliárdos bevétel a Polygonnál Kevesebb hardver, több szolgáltatás Kevesebb hardvert, de több szolgáltatást értékesített 2008-ban az IBM egyik legnagyobb hazai forgalmazója, a Polygon Informatikai Kft. A Kék Óriás kiemelt üzleti partnere változatlan forgalom és nyereség mellett négymilliárd forintos árbevételt produkált. A cég hazai egyetemek bevonásával egyre több kutatásfejlesztési munkát indít. Kevesebb hardvert, több szolgáltatást értékesített a Polygon Informatikai Kft. 2008-ban. A vállalat rendszerintegrációból, fejlesztésből származó bevétele 1,7 milliárd forintot ért el. A teljes árbevétel mindössze egy százalékkal emelkedett az elmúlt évhez képest − nyilatkozta a cég ügyvezetője. Gál György hangsúlyozta, az eleve konzervatív üzleti terv teljesítését a rendszer-, valamint a hálózatintegrációs üzletágak jó szereplése mellett a több lábon állás révén sikerült elérni. A banki üzletág munkáját fémjelzi például, hogy a céget a CIB az év üzleti informatikai partnerévé választotta. A Polygon több, uniós forrással is támogatott kutatás-fejlesztési munkát indított, valamint a szegedi, pécsi, debreceni és budapesti egyetemekkel közös innovációs projekteken dolgozik – mondta el a vezető. Az egyik ilyen, JAVA alapú fejlesztés az IBM WebSphere Portal technológiájára épül. A fejlesztés eredménye egyetlen felhasználói felületbe integrálja a céges szoftverek, az internet és az intranet használatát, támogatja a vállalati rendszerek, levelező és más alkalmazások böngészőn keresztüli elérését, webkettes lehetőségek létrehozását. A gazdasági környezet nem javult az elmúlt évhez képest, s a vállalat konzervatív üzletpolitikát folytat még 2009-ben is. Közel azonos árbevétel mellett a tőkehatékonyság javulását céloztuk meg – mondta Gál György. |
Egy kattintással megoszt- hatja ismerőseivel ennek az oldalnak a tartalmát!
|
|
|