GVOP 2005

GVOP 2005

HEFOP 2005

GOP 2007

GOP 2008

Gyorsnavigáció












Pályázatok > EU pályázatok > GVOP 2005

Az SAP-hoz fejleszt kiegészítő alkalmazásokat a Polygon

 

 

 

 

SAP és nagy informatikai szoftverek összekapcsolásához szükséges alkalmazások fejlesztésébe kezdett az IBM legnagyobb hazai partnere, a Polygon Informatikai Kft. A magyar cég maga is SAP vállalatirányítási rendszer bevezetése mellett döntött, a beruházást uniós pályázatból finanszírozta.

 

A 2004-2006-os gazdaságfejlesztési programokban nyertes pályázók egy része sajnálatos módon nem tudta lezárni fejlesztéseit, emiatt 30 milliárd forintnyi támogatás kifizetése lóg a levegőben – áll az elszámolásért felelős MAG Zrt. jelentésében. A Polygon szerencsére nem ezek közé tartozik, az összesen 72 millió forintos fejlesztési költség felét, 36 millió forintot már megkapta a vállalat – mondta el Kremmer László, a Polygon SAP-projektmenedzsere.

 

Az SAP bevezetése rendhagyóan gyorsan, hét hónap alatt zajlott le, amely köszönhető annak, hogy a beruházó maga is informatikai vállalkozás, és a Polygonnál dolgozó több mint száz felhasználó jelentős tapasztalattal rendelkezik a struktúrájában hasonló rendszerek terén – mondta el Perneczky Zoltán, a bevezetést végző BCS Kft. kereskedelmi igazgatója.

 

A Polygon az ERP alkalmazásában megszerzett tudást felhasználja az SAP-t és más nagy informatikai rendszereket összekapcsoló, kiegészítő alkalmazások kifejlesztésére. A társaság pénzügyi és nagyvállalati szektorban meglévő ügyfélköre már jelezte igényét ezekre a megoldásokra − emelte ki Gál György, ügyvezető igazgató. Számos, elsősorban banki ügyfél használ SAP-t számviteli, hr- és adminisztratív feladatok ellátására, miközben egyéb szolgáltatásaik más rendszereken futnak. Ezek között pillanatnyilag nincs, vagy alig van átjárás, pedig az adatok feldolgozására az SAP-n belül is szükség van. A cég úgy tervezi, a rendszerintegrációs fejlesztések révén két éven belül megtérül az SAP bevezetésébe fektetett tőke.




Egy kattintással megoszt- hatja ismerőseivel ennek az oldalnak a tartalmát! Bookmark and Share

Kapcsolódó témák
HEFOP
Rendelkezésre állás
Magas rendelkezésreállás
Power HA 2
GeoCluster

Okatatások
IBM és Mimix technológiák gyakorlatorientált oktatása és a Polygonnál
2008.11.03 - Tovább...

p.XML
A Polygon XForms-szab- ványú vékonykliens- és szerver-alkalmazások fej- lesztői környezetét hozta létre p.XML néven.
2008.11.27 - Tovább...

Szoftverfejlesztés
IBM szerveralapú és nyílt forráskódú szoftverek fej- lesztése és programozása
2008.11.03 - Tovább...

Finanszírozási konstrukciók
IBM kedvező pénzügyi megoldásaival bármilyen hardverhez, szoftverhez és szolgáltatáshoz hozzájuthat
2008.11.27 - Tovább...

Az oldallal kapcsolatban az info@polygon.hu címre írhat. © Copyright 1989-2009, POLYGON Informatikai Kft. Powered by IBM WebSphere Portal Server