Kevesebb hardvert, de több szolgáltatást értékesített
2008-ban az IBM egyik legnagyobb hazai forgalmazója, a Polygon Informatikai
Kft. A Kék Óriás kiemelt üzleti partnere változatlan forgalom és nyereség
mellett négymilliárd forintos árbevételt produkált. A cég hazai egyetemek
bevonásával egyre több kutatásfejlesztési munkát indít.
Kevesebb hardvert, több szolgáltatást értékesített a Polygon
Informatikai Kft. 2008-ban. A vállalat rendszerintegrációból, fejlesztésből
származó bevétele 1,7 milliárd forintot ért el.
A teljes árbevétel mindössze egy százalékkal emelkedett az
elmúlt évhez képest − nyilatkozta a cég ügyvezetője. Gál György hangsúlyozta,
az eleve konzervatív üzleti terv teljesítését a rendszer-, valamint a
hálózatintegrációs üzletágak jó szereplése mellett a több lábon állás révén
sikerült elérni. A banki üzletág munkáját fémjelzi például, hogy a céget a CIB
az év üzleti informatikai partnerévé választotta.
A Polygon több, uniós forrással is támogatott
kutatás-fejlesztési munkát indított, valamint a szegedi, pécsi, debreceni és budapesti
egyetemekkel közös innovációs projekteken dolgozik – mondta el a vezető. Az
egyik ilyen, JAVA alapú fejlesztés az IBM WebSphere Portal technológiájára
épül. A fejlesztés eredménye egyetlen felhasználói felületbe integrálja a céges
szoftverek, az internet és az intranet használatát, támogatja a vállalati rendszerek,
levelező és más alkalmazások böngészőn keresztüli elérését, webkettes
lehetőségek létrehozását.
A gazdasági környezet nem javult az elmúlt évhez képest, s a
vállalat konzervatív üzletpolitikát folytat még 2009-ben is. Közel azonos
árbevétel mellett a tőkehatékonyság javulását céloztuk meg – mondta Gál György.
Egy kattintással megoszt- hatja ismerőseivel ennek az oldalnak a tartalmát!